Tartalom
Anyám családja
Gerstenfeld Karolina, (születési bizonyítványában
Kraindl) apja, Joachim kb. 1850-ben született. Földmérő
volt a galíciai
Drohobycz-ban, állami alkalmazott. Ez a foglalkozás abban
az időben igen fontos volt azon a vidéken, mert a közeli Boryslaw-ban
fedezték fel az Osztrák-Magyar monarchia legnagyobb kőolajforrásait. Még az első
világháború előtt munkája során kiderítette, hogy valami illegális manipulálás
fordult elő bizonyos olajmezők birtoklásával kapcsolatban. Jelentette: és
majdnem elveszítette állását, mert főnöke, vagy főnökei, érdekelve voltak az
ügyben. A dolgokat elsimították, de előlépésre már továbbra nem számíthatott.
Felesége, a nagyanyám, akinek nevére nem emlékszem, igen
művelt asszony volt, sokat olvasott és főleg a modern bécsi
írókat szerette,
mint amilyen pl. Schnitzler volt. Mesélte anyám, hogy baráti társaságban néha
felháborodott ha kiderült, hogy nem olvasták ezeket a könyveket: "Das haben Sie
nicht gelesen! (Ezt nem olvasta!)", kiáltotta, olyanoknak akik talán nem is
olvastak egyáltalán, vagy ha olvastak, jiddis nyelven tették.
Az első világháború elején az oroszok gyorsan
előrenyomultak és elfoglalták Galícia nagyrészét. Drohobycz-ból az állami
alkalmazottakat teljesen civilizált körülmények között vasúton elszállították
az oroszok elől, így anyám, a családdal együtt Bécsbe került és ott éltek kb. egy
évig. Nagyapám a minisztériumban dolgozott, anyám pedig élvezte a színházakat,
koncerteket és tovább tanult zongorázni. Mikor az oroszok visszavonultak
Galíciából, a Gerstenfeld család hazatért és lakásukat épségben találták.
Anyámnak két bátyja
közül az idősebb neve Zigmunt
volt, de a családon belül Calusz-nak hivták (ejtsd magyarul Calus,
angolul Tzaloosh-nak írnám), aki polgári mérnök volt, tehát foglalkozásában
apját követte, de egyetemi végzettséggel. Calusnak volt egy fia, aki fiatalon halt meg
mikor Prágában volt egyetemi hallgató, és volt egy lánya is. Én nem találkoztam
velük.
Anyám fiatalabb bátyja Jakub, akit a család
Wilusz-nak hívott, magyarosan Vilus-nak, ügyvéd volt. Igen jó
megjelenésű és nagyon kedves ember volt, mikor meglátogatott minket Budafokon,
gondolom 1930-ban, nekem 100 pengőt adott. Azon vettem magamnak egy nagy
Maerklin gép-építő játékot. Hozta a két lányát is, a nagyobbik, nálam kb. két
évvel fiatalabb, Ludka már akkor nagyon szépen zongorázott, a kisebbiket
Blanká-nak hivták. Wilusz felesége bécsi volt, és mindnyájan hibátlanul
beszéltek nemetül. Ludka későbben zongoraművész lett
és többször játszott a
lembergi rádióban (Lemberg=Lwov=Lviv). Blanka pedig balettot tanult.
Az egész drohobyczi család, Wilusz kivételével,
elpusztult a német megszállás alatt. Caluszt mindjárt kivégezték, gondolom azért
mert 1939-40-ben földmérnök lévén együttműködött a szovjet megszállókkal a
földosztással kapcsolatban. A család többi részét elhurcolták valamelyik
haláltáborba, vagy lehet, hogy a németekkel "kollaboráló" ukránok végeztek
velük, mint a drohobyczi zsidók nagyrészével. Drohobycz-nak kb. 6000 zsidó lakósa
volt, de számuk 25 000-re emelkedett, mert a németek által megszállt területekről
sokan oda menekültek. Wilusz hamis papírokkal valahogyan átvészelte a háborút és
utána Lodz-ba költözött, miután Drohobycz-ot Ukrajnához (tehát a Szovjetunióhoz) csatolták. Nevét
Wladislaw Grabowski-ra lengyelesítette és elvett feleségül egy szintén
özvegyen maradt asszonyt. Egyszer meglátogattak bennünket Budapesten 1950-ben.
Apám családja
Sándi (Sauer) Nándor apja, az én nagyapám,
Sauer Ignác, 1847-ben született a Dunántúlon, Vas megyében. Szüleiről
keveset tudok, csak annyit, hogy kereskedő emberek voltak, és csak magyarul
beszéltek. Valószínűleg több generáció óta éltek Magyarországon, vagy "őslakók"
voltak és Árpád apánkkal vonultak be az országba. Ignác, akit a családban
Náci-nak szólítottak (a Hitler előtti időkben) szintén kereskedő volt,
vegyeskereskedése a budai
Lágymányosi utcában volt. De sokat nem tartózkodott az
üzletben, azt rendszerint nagyanyámra hagyta, ő pedig a közeli kávéházban
sakkozott es kártyázott. Joviális, alacsony termetű ember volt. Egyszer, mikor
már az új házban laktunk, tehát 1930 után, váratlanul beállított hozzánk
Budafokon. Megkérdeztük melyik
Hévvel jött? (Budapesti Helyi Érdekű
Vasút = ez a villamos 20 percenként jött ki Budafokra.) Erre nagyapám: "Nem
vasúton jöttem, fiam, hanem gyalog". A távolság 8 km, 84 éves volt...
Az első világháború alatt felajánlottak nagyapámnak egy
birtokot Lágymányos kissé mocsaras, a Duna melletti, részén. Ezért elment egy
gazdag és tapasztalt nagybátyjához tanácsért. Nem neked való az, Náci, te csak
vegyél hadikölcsönt. Úgy is lett. A nagybácsi megvette a birtokot, biztos jól
keresett rajta, azon áll ma a
Budapesti Műegyetem. Náci pedig vett hadikölcsön
kötvényt, aminek értéke nullára esett a vesztett háború után.
Sauer Ignác nagyapám jó időpontban halt meg, 1939-ben, 92
éves korában.
Nagyapámnak négy gyereke volt az első feleségétől, majd
mikor az fiatalon meghalt, elvette feleségül annak az unokahugát, Kohn Iloná-t
és attól megint négy gyereke született. Apámnak idősebb fivérei Ferenc és
József voltak (itt jegyzem meg: mind a nyolcan I. Ferenc József császar
és király alatt születtek), akik nevük ellenére soha sem vitték semmire. Nem
tanultak az iskolában, nem tanultak mesterséget és az üzletben sem segítettek.
De időnkent megjelentek az üzletben és nagyanyám néha rajtakapta őket, hogy a
kassza kis fiókjába belenyúltak, hogy az aranyakat kilopják. (Az első
vilagháború előtt még voltak
10 es 20 koronás aranyak forgalomban.)
A következő testvér a Giza-néni volt, a Rosenberg,
vagy Rosenfeld Jenő, szőnyegkereskedő felesége. Őrá jól emlékszem, nagyon
öregnek láttam. Volt négy gyereke, egy fia és három lánya. Fiára nem emlékszem,
lehet, hogy láttam néha. A második világháború alatt elvitték és nem került
haza. Legidősebb lánya Irén volt, aki még a háború előtt kikerült
Párizsba és ott magas, vagy középszintű prostituált lett. Anyagilag jó
helyzetben volt, anyjának sokszor küldött pénzt. Egyszer találkoztam vele, 1950
körül Pestre látogatott, autóval, elegánsan, csinosan. Szabadon beszélt
önmagáról, jó humorral. Nyíltan ajánlotta unokahúgomnak, Áginak (lásd később),
hogy ne menjen férjhez ahhoz az éhenkórász Karinthy Ferenchez, inkább menjen
vele Párizsba, majd szerez neki gazdag barátot eleget.
Giza második lánya Margaret (Manci) volt, aki
feleségül ment Lichtmann Sándor férfiruha-kereskedőhöz, akinek a Rákóczi
úton, a Gutmannal szemben volt az üzlete, nagyon forgalmas helyen. De ezt a
férjét elvitték munkaszolgálatba a háború alatt és soha sem került haza. Volt
tőle egy lánya is, aki orvos lett a szegedi egyetemen és ma már Ottawában
dolgozik. Manci azután férjhez ment Eidus László kutató-orvoshoz, aki
végül is Ottawában dolgozott és segítségemre volt, amikor ott munkát kerestem.
Eidus1975-ben halt meg. Manci és Eidus közös fia, ugyancsak László (Leslie
Eidus), 1950-ben született, és ma is orvosként dolgozik Ottawában.
Giza harmadik lánya Ibolya volt, akivel alig
találkoztam. Tudom, hogy Ausztráliába került, majd az USA-ba, vagy Kanadába
jött.
Korban következő testvére apámnak Sauer Arnold
volt, aki egy bankban dolgozott, pénzügyi szakértő lett. Mikor nagyanyám Irma
(lásd később) nevű lányát férjhez akarta adni, elvitte Pollák Saroltá-hoz,
hogy álláról néhány szőrszálat eltávolítson. Nagyon megtetszett neki a fiatal,
csinos és sikeres kozmetikusnő es bemutatta Arnoldnak, aki aztán feleségül is
vette. Családon belül Pollák Saroltát Juliska-néninek szólítottuk.
Rendelője az Andrássy-úton volt, a Nagymező-utcához közel.
Így a hozzájáró
kliensek a mulatóhelyeken dolgozó művésznők, elegáns úriasszonyok és
prostituáltak voltak. Mikor ezt egyszer megemlítettem, Juliska nagyobbik lánya,
Frici, tiltakozva mondta, hogy ilyesmiről nem szabadna beszélni.
Arnold kezelte Pollák Sarolta nem kis jövedelmét,
és a tőzsdén is jócskán keresett. Másik kereseti forrás az volt, hogy fiatal és
szegény művészektől képeket, szobrokat vásárolt. Tele volt nagy lakásuk
képekkel, alig látszottak a falak. Jó izlése volt, sok képet eladott. Nagyon
nehezen lehetett belőle pénzt kicsikarni. Ha a családnak szüksége volt orvosra,
mindig apámat hívták, aki persze ezért nem számított fel semmit. Mikor egyszer,
kb. 15 éves koromban apámtól pénzt kértem, hogy biciklit vegyek magamnak, adott
egy cédulát, Arnoldhoz címezve, amiben felsorolta azokat a taxiköltségeket
amivel tartoztak az orvosi vizitekkel kapcsolatban. Három napig ott laktam,
étkeztem és aludtam náluk, amíg végül is ideadta a pénzt, 70 pengőt (kb. $20).
Arnold és Juliska nagyobbik lánya, Frici,
Berczeller Miklós-hoz ment férjhez. Frici anyjánál tanulva kozmetikus lett,
Miklós pedig ügyvéd volt. 1938-ban, tehát a második világháború előtt
kivándoroltak Chilébe. Előbb nászútra utaztak Olaszországba és ott Bolognában
meg is látogattak engem. Frici Chilében kozmetikai rendelőt nyitott, Miklós
pedig a kereskedelemben, iparban igyekezett pénzt keresni: többek között
sertés-sörtéket exportált amerikai kefegyáraknak. Frici még megvan, 2002-ben
lett 90 éves és Chilében él. Ott él fia is, Pancho, lánya, Susan, pedig Mark Cogan felesége, Vancouverben
él. Frici es Susan meg is
látogattak bennünket Edmontonban, és mi is voltunk Coganéknál Vancouverben
többször.
Fiatalabb lányuk, a nálam egy hónappal fiatalabb Éva,
szüleivel együtt valahogyan átvészelte a háborút Budapesten, majd Frici
meghívására és segítségével kivándoroltak Chilébe. Ott megismerkedett a jóhírű
magyar zeneszerzővel, Darvas Gáborral, összeházasodtak, majd egy
teherhajón bérelt fülkében utazva visszatértek Európába, Magyarországra. Három fiúk van. Két fiúk, András és Tamás,
képkeretüzletet nyitott Budapesten és ma már csaknem monopóliumuk van ott
ebben a szakmában, harmadik fiúk János zenész
és filmrendező, Németországban él. Darvas Gáborról
és műveiről sok oldalas ismertetés található
az Interneten.
Következő testvére apámnak, már a második feleségtől,
Kohn Ilonátol, Irma-néni volt, aki kb.1890-ben született. Sas Jenő-höz
ment férjhez, aki egy nagy újpesti gyárnak, az Egyesült Izzónak (mai nevén:
Tungsram) volt
főkönyvelője. Ez az üzem a General Electric világcégnek egy ága, amely többek
között az összes többi GE gyárat ellátta az izzólámpák wolfram (tungsten)
kettőstekercs szálaival. Tehát nagy és fontos gyár volt, és Sas Jenő igen magas
beosztásban volt. Sokszor voltam náluk kiskoromban, mikor például valami
gyermekbetegség járvány volt Budafokon, és szüleim nem akarták, hogy én is
megkapjam, hiszen a beteg gyerekeket apámhoz hordták, vagy ő látogatta őket.
Irmáéknak nem volt gyerekük, mert Jenő fiatal korában szifilisszel fertőződött.
De mire már hozzájuk jártam már túl volt a fertőző stádiumon és tábesze
kezdődött. Irma néni öreg korában sírva panaszolta, hogy Jenőt szobaasszonya
megerőszakolta és megfertőzte, így szerezte a szifiliszt. Végül is Sas Jenő egy
kisérleti stádiumban lévő kúrának vetette alá magát: maláriával megfertőzték és
mikor magas láza lett salvarsannal kezelték, feltételezve, hogy ez meggyógyitja
a tábeszt, és egyben a maláriát is megszünteti. Ebbe aztán bele is halt, együtt
egy hasonló sorsú beteggel, Donszky Árpád-dal, aki Budafoknak volt egyszer
polgármestere.
Apámnak volt még egy nála valamivel idősebb bátyja,
Lajos, aki jogot tanult. Valami bonyolult ügye volt egy szinésznővel, majd
egyszerre csak eltünt, kivándorolt, vagy öngyilkos lett. Még a lágymányosi
"Feneketlen tóban" is kerestették, de nem került meg. Ez a tó azóta kiszáradt. (Szerkesztő megjegyzése:
mint ahogy a budapestiek jól tudják, a tó nem száradt ki, ott van jó egészséggel a Flamenco szálloda előtt)
Apámnak húga, a nála két évvel fiatalabb Sári
volt, aki Boros Bélához ment feleségül. Boros Béla a Magyar
Államvasútaknál volt ellenőr, vagy főellenőr, és igen sokat utazott. Eléggé
zavaros ügyei voltak, nőügyek, alkohol, stb. Ki is keresztelkedett. Erre bátyja,
Boros Gyula, aki Budafokon lakott, újszülött fiát Bélának nevezte el.
Zsidó családokban nem volt szokás, hogy élő közeli családtag nevét adják a
gyerekeknek, de Bélát halottnak tekintették. Ezt a nálam idősebb fiút azután a
családon belül kis Bélá-nak hívtuk. Kis Bélát a háború alatt
munkaszolgálatosnak vitték, és terhes feleségét deportálták és megölték. Béla
visszakerült, majd kivándorolt Izraelbe és ott meghalt.
Sárinak nagyobbik lánya, Magda, velem csaknem
egyidős volt. Unokatestvéreim közül vele voltam a legjobb viszonyban. Szüleinek
volt egy drogériájuk, ami egyben kölcsönkönyvtár is volt, a körtéren (Horthy
Miklós körtér, majd Szent Imre Körtér, ma pedig Móricz Zsigmond Körtér). Onnan jött a rengeteg könyv, amit Magda
és én olvastunk. Magda kereskedelmi iskolát végzett, majd férjhez ment annak az
optikusnak a segédjéhez, akinél húga, Ági, dolgozott. Ági, aki rámenősebb
volt, nem a segédhez, hanem a tulajdonoshoz ment férjhez. Én sok részletet
ezekről a házasságokról nem tudok, mert akkor már Bolognában éltem.
Magdát és Ági férjét a háború alatt elhurcolták és
elpusztultak. Magda lánya Németországba ment férjhez, Ági lányát pedig második
férje, az író Karinthy Ferenc, örökbefogadta, majd férjhez ment Ferenc
unokafivéréhez, a Franciaországban élő Pierre Karinthi-hoz. Így
lett belőle Karinthy-Karinthi Judit.