THE GS WEB SITE



SÁNDI EMIL ÖNÉLETRAJZA

APÁM

In English

Tartalomjegyzék


Dr. Sándi (Sauer) Nándor, orvos, 1892-ben született Budapesten. Az I. Kerületi Főgimnáziumban érettségizett, ebbe az iskolába jártam én is, de akkor már Verbőczy István Reálgimnáziumnak hívták (ma: Petõfi Sándor Gimnázium).

Érettségi után felmerült, hogy mi legyen belőle, és a család eszének tekintett Sauer Arnold úgy vélte, hogy Nándornak nincsen elég esze ahhoz, hogy kereskedő legyen, tehát menjen orvosnak: az is lett. 1914 nyarán, mikor már mint negyedéves orvostanhallgató éppen katonai kiképzésen volt az egyetemi szünetben, mégpedig a Balkánon, Bosznia-Hercegovinában, amikor kitört az első világháború. Mindjárt benn is tartották szanitécnek (harctéri mentőszolgálat). Néhány hónap múlva rájöttek a nagy okosok, hogy a háborúban is kell orvos, és hazaküldték, hogy gyorsított menetben szerezze meg diplomáját.

El is utazott mindjárt Budapestre, másodosztályú vasúti jeggyel (akkor a második osztály elegánsnak számított, mert volt harmadik, sőt negyedik osztály is). Ketten voltak a fülkében csak, és a nála kb. húsz évvel idősebb útitárs szóba elegyedett a fiatal katonával. Persze politikáról beszéltek és kiderült, hogy apám az egyetemen a Galilei-kör1 (baloldali, liberális) tagja volt. Erre az útitárs megkérdezte tőle, mit gondol mi lesz a háború vége. Apám persze visszakérdezte, hogy mi az ő véleménye. Mire ez az úriember azt mondta: nézzen a térképre fiatal barátom és kitalálhatja: az angol birodalom, a francia birodalom, az orosz birodalom, és mögöttük a velük szimpatizáló Amerika. Ennek csak egy vége lehet, vereség , és ez a monarchia vége lesz. Még sokat beszélgettek Pestig, de többet nem tudok a részletekről. Ez az útitárs Jászi Oszkár volt.

A diploma megszerzése után az orosz frontra irányították és a drohobyczi katonai kórházba helyezték. Ott ismerkedett meg anyámmal és hamarosan össze is házasodtak. Mikor a forradalom következtében az orosz front összeomlott és fegyverszünetet kértek, apámat 1918-ban áthelyezték az olasz frontra, anyám pedig, már velem terhesen, a szüleinél maradt Drohobyczban. Az olasz fronton apám hamarosan fogságba esett. Mikor a háború véget ért rövidesen hazaengedték, mert az orvos foglyokat gyorsan kicserélték.

Hazatérve felvette elmaradt főhadnagyi fizetését, ami akkor sok pénz volt és gyorsan elutazott Drohobyczba és még idejében ért oda, hogy jelen legyen születésemkor, 1919 január 2.-án. Ezután visszautazott Budapestre, hogy állást keressen magának valamelyik kórházban, de már elkésett, a frontról visszatért orvosok már minden rendelkezésre álló állást elfoglaltak. Erre gyorsan vásárolt magának orvosi felszerelést, bútorokat, mert félt, teljesen indokoltan, az inflációtól. Ezután visszautazott Drohobyczba anyámért és értem, de mire odaért, Magyarországon átvették a hatalmat Kun Bela és társai, megkezdődött a rövid ideig tartó kommunista rendszer. Ezért apámat Drohobyczban gyanúba fogták, hogy kommunista kiküldött, és csak a Gerstenfeld család és barátaik kezeskedése akadályozta meg, hogy letartóztassák a lengyel (vagy talán akkor még ukrán) hatóságok. Végre is sikerült krakkói és bécsi kitérővel elkerülnünk Magyarországra. Addigra anyám hozománya már talán csak egy zsák burgonyát ért.

Apám Budapesten már nem kapott állást, így Budafokra költöztek. Hamarosan felvették több betegsegélyző orvosának, így az SzTK (munkás-szakszervezeti), MABI (magánalkalmazottak), MÁV (Magyar Államvasútak) és BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasútak: a külvárosokba vezető villamosok). Ezek a betegsegélyző egyesületek az orvos területén lakó alkalmazottaiknak biztosítottak orvosi ellátást és gyógyszert-kórházat. Ezenkívül magánpraxisa is volt. Mondta nekem, hogy a magánbetegeknek mindig megmondta, hogy mennyivel tartoznak egy orvosi vizsgálat, vagy vizit után, de az összegeket soha sem írta be könyvébe és soha sem reklamált, ha nem fizettek. Akkoriban az orvosok ritkábban küldték kórházba a betegeket, mint ma, rendszerint ők maguk látták el őket. Kisebb műtétek a rendelőben, vagy a beteg lakásán történtek, és rendszerint a szülések is otthon történtek, a bába és az orvos segítségével.

Emlékszem, hogy egyszer látogatóban voltunk Schaar Erzsikénél és Vilt Tibornál (lásd később) és apámat elhívták éjfél tájban. Két óra körül jött vissza, bejódozott kézzel, karral: egy szülést kellett levezetnem és nem volt nálam gumikesztyű, így kellett magamat fertőtlenítenem, mondta.

Abban az időben csak három orvos volt Budafokon, és kb. 15000 lakós. Élt még az öreg Taub, de már alig dolgozott, és ott volt Káldor Adolf, apámnál vagy 10 évvel idősebb, ő volt a városi tisztiorvos, és a pezsgőgyáros Törley család háziorvosa is. Ezért tehát nem volt meglepő, hogy olyan sok volt a dolga apámnak, minden éjjel, néha többször is telefonos riasztás, vagy betegek jöttek a házhoz. Rendszeres volt az is, hogy szombaton éjjel jöttek a kocsmában megbicskázott legények. Apám ellátta őket, de írást nem adott róla, mert ahhoz okmánybélyeg kellett volna, és esetleg kesőbbi tanúskodás a bíróságon.

Apám tulajdonképpen szakorvos, sebész szeretett volna lenni, de mivel már családja volt, pénzt kellett keresnie és nem volt lehetősége arra, hogy évekig, fizetés nélkül, vagy csak nagyon kis fizetéssel bent dolgozzon egy klinikán és sebész legyen belőle valamelyik professzor mellett. De mikor ideje volt rá, vissza-vissza ment valamelyik professzorához, hogy jelen lehessen műtéteknél, segédkezzen és tanuljon. De később már nem volt erre ideje és megmaradt a háziorvosi minőségben.

Jellemző az akkori helyzetre, hogy Káldor Adolfot apám tanította meg intravénás injekció adására, mert az ő korában ezt még nem tanították az orvosoknak. Az ilyen injekció gyakorivá azért lett, mert forgalomba került szifilisz ellen a Salvarsan.

Budafokon először bérelt lakásban laktunk, én a Tóth József utca 22 alatti lakásra emlékezem, amelyben volt ugyan csapvíz, de nem volt fürdőszoba és az udvarra kellett kijárni a falusi rendszerű budira. Csak 1930-ban sikerült szüleimnek egy féligkész házat venni, amit aztán befejeztek, a Tóth József utca 3-szám alatt. Dombon állt, szép kilátással a Dunára, Csepel szigetre. Volt fürdőszoba, melegvíz, központi fűtés. Árát negyedévenként kellett törleszteni, az utolsó részleget 1944-ben fizette ki apám, már sárgacsillagot viselve. Nemsokára elvették a házat.

A harmincas évek végén apámtól elvették a legjobban fizetett állását, az SzTK-t, mert zsidó volt. Neki is, pácienseinek is ez nagyon rosszul esett. Ezt én nagyon jól láttam, mert igen sokszor, hetenként többször elkisértem hosszú útjaira, mikor pácienseit látogatta. Gyalog mentünk, 10-12 kilométert, felkerestünk 8-10 beteget. Közben állandóan beszélgettünk, biológiáról, könyvekről, politikáról: ez lett tudásom, műveltségem alapja. De közben állandóan megszakítottak bennünket, majdnem minden járókelő köszönt, esetleg valamit kérdezett is ismerősökről, betegekről.

A háború alatt házunkból zsidóházat csináltak és odaköltöztettek 7-8 családot. Anyám, aki ebben világosabban látott, egyszerre becsomagolt egy kis koffert es rávette apámat, hogy rögtön meneküljenek a házból. Máté András névre szóló hamis papírokkal elutaztak egy ismerős családhoz Martonvásárra. Ott éltek néhány hónapig, amíg az oroszok jöttek, majd mikor a németek újra közeledtek2, elutaztak a már felszabadult Szegedre. Ott dolgozott apám egy kórházban 1945 májusáig, majd hazautaztak kifosztott házukba Budafokra. Mire nagyjából rendbetették házukat én, és néhány hét után öcsém is hazaérkezett. Mi voltunk az egyetlen zsidó család Budafokon, a kb. 50 közül, amely személyveszteség nélkül úszta meg a háborút.

Apám tovább dolgozott, mi is, Ottó is rendszeresen látogattuk őket, néha náluk hagyva a gyerekeket néhány napra, vagy hétre. Később, mikor már mind nyolcvan évesek voltak 1972-ben, apám, anyám és Erzsi anyja is kijöttek hozzánk Ottawába. Anyám, rövid betegség után 1977-ben halt meg. Anyám halála után rövidesen apám kiköltözött Ottóékhoz Érdre és ők gondoskodtak róla.  Még meglátogattuk 1987-ben. 95 éves volt, de elég jó erőben, szellemi képességei birtokában találtuk. Mikor Ottó kutyája megharapott, rögtön el akarta látni a sebet, de már nem volt felszerelése. Mikor a mentőktől visszajöttünk, felkötött kézzel ott álltam, konyakot koccintva apámmal: van róla fénykép. Akkor ősszel halt meg, igen rövid betegség után.


1 Liberális klub, amelyet Polányi Károly, a Nóbel-díjas magyar származású kanadai vegyész Polányi János nagybátyja alapított 1908-ban, amint ez itt olvasható.

2 A Magyarországon lezajlott német-szovjet harcokról, többek között a sikertelen német ellentámadásról, itt lehet részletesen olvasni.


Copyright Gabor Sandi 1998-2024

Disclaimer: Everything on this site was written and/or prepared at the author's discretion. The author has tried to be accurate where facts are presented, but this does not mean that these facts are necessarily accurate. People needing more reliable information should refer to appropriate sources presented, on the Internet or elsewhere, by authoritative professional or academic bodies.

To get in touch with the webmaster, send an e-mail to g_sandi at hotmail.com.

Flags on this site are from the FOTW Flags Of The World website.

Valid HTML 4.01!