Dr. Sándi (Sauer) Nándor, orvos, 1892-ben született Budapesten. Az
I. Kerületi Főgimnáziumban érettségizett, ebbe az iskolába jártam én
is, de akkor már Verbőczy István Reálgimnáziumnak
hívták (ma: Petõfi
Sándor Gimnázium).
Érettségi
után felmerült, hogy mi legyen belőle, és a család eszének tekintett
Sauer Arnold úgy vélte, hogy Nándornak nincsen elég esze
ahhoz, hogy kereskedő legyen, tehát menjen orvosnak: az is lett.
1914 nyarán, mikor már mint negyedéves orvostanhallgató éppen
katonai kiképzésen volt az egyetemi szünetben, mégpedig a Balkánon,
Bosznia-Hercegovinában, amikor kitört az első világháború. Mindjárt
benn is tartották szanitécnek (harctéri mentőszolgálat). Néhány
hónap múlva rájöttek a nagy okosok, hogy a háborúban is kell orvos,
és hazaküldték, hogy gyorsított menetben szerezze meg
diplomáját.
El is utazott mindjárt Budapestre, másodosztályú
vasúti jeggyel (akkor a második osztály elegánsnak számított, mert
volt harmadik, sőt negyedik osztály is). Ketten voltak a fülkében
csak, és a nála kb. húsz évvel idősebb útitárs szóba elegyedett a
fiatal katonával. Persze politikáról beszéltek és kiderült, hogy
apám az egyetemen a Galilei-kör1 (baloldali, liberális) tagja volt.
Erre az útitárs megkérdezte tőle, mit gondol mi lesz a háború vége.
Apám persze visszakérdezte, hogy mi az ő véleménye. Mire ez az
úriember azt mondta: nézzen a térképre fiatal barátom és
kitalálhatja: az angol birodalom, a francia birodalom, az orosz
birodalom, és mögöttük a velük szimpatizáló Amerika. Ennek csak
egy vége lehet, vereség , és ez a monarchia vége lesz. Még sokat
beszélgettek Pestig, de többet nem tudok a részletekről. Ez az útitárs
Jászi Oszkár
volt.
A
diploma megszerzése után az orosz frontra irányították és a
drohobyczi katonai kórházba helyezték. Ott ismerkedett meg anyámmal
és hamarosan össze is házasodtak. Mikor a forradalom következtében
az orosz front összeomlott és fegyverszünetet kértek, apámat
1918-ban áthelyezték az olasz frontra, anyám pedig, már velem
terhesen, a szüleinél maradt Drohobyczban. Az olasz fronton apám
hamarosan fogságba esett. Mikor a háború véget ért rövidesen
hazaengedték, mert az orvos foglyokat gyorsan
kicserélték.
Hazatérve felvette elmaradt főhadnagyi fizetését, ami akkor sok pénz volt és
gyorsan elutazott Drohobyczba és még idejében ért oda, hogy jelen
legyen születésemkor, 1919 január 2.-án. Ezután visszautazott
Budapestre, hogy állást keressen magának valamelyik kórházban, de
már elkésett, a frontról visszatért orvosok már minden rendelkezésre
álló állást elfoglaltak. Erre gyorsan vásárolt magának orvosi
felszerelést, bútorokat, mert félt, teljesen indokoltan, az
inflációtól. Ezután visszautazott Drohobyczba anyámért és értem, de
mire odaért, Magyarországon átvették a hatalmat Kun Bela és társai,
megkezdődött a rövid ideig tartó kommunista rendszer. Ezért apámat
Drohobyczban gyanúba fogták, hogy kommunista kiküldött, és csak a
Gerstenfeld család és barátaik kezeskedése akadályozta meg, hogy
letartóztassák a lengyel (vagy talán akkor még ukrán) hatóságok.
Végre is sikerült krakkói és bécsi kitérővel elkerülnünk
Magyarországra. Addigra anyám hozománya már talán csak egy zsák
burgonyát ért.
Apám Budapesten már nem kapott állást, így Budafokra költöztek. Hamarosan
felvették több betegsegélyző orvosának, így az SzTK
(munkás-szakszervezeti), MABI (magánalkalmazottak), MÁV (Magyar
Államvasútak) és BHÉV (Budapesti Helyi Érdekű Vasútak: a
külvárosokba vezető villamosok). Ezek a betegsegélyző egyesületek az
orvos területén lakó alkalmazottaiknak biztosítottak orvosi ellátást
és gyógyszert-kórházat. Ezenkívül magánpraxisa is volt. Mondta
nekem, hogy a magánbetegeknek mindig megmondta, hogy mennyivel
tartoznak egy orvosi vizsgálat, vagy vizit után, de az összegeket
soha sem írta be könyvébe és soha sem reklamált, ha nem fizettek.
Akkoriban az orvosok ritkábban küldték kórházba a betegeket, mint
ma, rendszerint ők maguk látták el őket. Kisebb műtétek a
rendelőben, vagy a beteg lakásán történtek, és rendszerint a
szülések is otthon történtek, a bába és az orvos
segítségével.
Emlékszem, hogy egyszer látogatóban voltunk Schaar Erzsikénél és Vilt Tibornál
(lásd később) és apámat elhívták éjfél tájban. Két óra körül jött
vissza, bejódozott kézzel, karral: egy szülést kellett levezetnem és
nem volt nálam gumikesztyű, így kellett magamat fertőtlenítenem,
mondta.
Abban az időben csak három orvos volt Budafokon, és kb. 15000 lakós. Élt
még az öreg Taub, de már alig dolgozott, és ott volt Káldor
Adolf, apámnál vagy 10 évvel idősebb, ő volt a városi
tisztiorvos, és a pezsgőgyáros Törley család háziorvosa is. Ezért
tehát nem volt meglepő, hogy olyan sok volt a dolga apámnak, minden
éjjel, néha többször is telefonos riasztás, vagy betegek jöttek a
házhoz. Rendszeres volt az is, hogy szombaton éjjel jöttek a
kocsmában megbicskázott legények. Apám ellátta őket, de írást nem
adott róla, mert ahhoz okmánybélyeg kellett volna, és esetleg
kesőbbi tanúskodás a
bíróságon.
Apám tulajdonképpen szakorvos, sebész szeretett volna lenni, de mivel már
családja volt, pénzt kellett keresnie és nem volt lehetősége arra,
hogy évekig, fizetés nélkül, vagy csak nagyon kis fizetéssel bent
dolgozzon egy klinikán és sebész legyen belőle valamelyik professzor
mellett. De mikor ideje volt rá, vissza-vissza ment valamelyik
professzorához, hogy jelen lehessen műtéteknél, segédkezzen és
tanuljon. De később már nem volt erre ideje és megmaradt a
háziorvosi minőségben.
Jellemző az akkori helyzetre, hogy Káldor Adolfot apám tanította meg
intravénás injekció adására, mert az ő korában ezt még nem
tanították az orvosoknak. Az ilyen injekció gyakorivá azért lett,
mert forgalomba került szifilisz ellen a
Salvarsan.
Budafokon először bérelt lakásban laktunk, én a Tóth József utca 22 alatti
lakásra emlékezem, amelyben volt ugyan csapvíz, de nem volt
fürdőszoba és az udvarra kellett kijárni a falusi rendszerű budira.
Csak 1930-ban sikerült szüleimnek egy féligkész házat venni, amit
aztán befejeztek, a Tóth József utca 3-szám alatt. Dombon állt, szép
kilátással a Dunára, Csepel szigetre. Volt fürdőszoba, melegvíz,
központi fűtés. Árát negyedévenként kellett törleszteni, az utolsó
részleget 1944-ben fizette ki apám, már sárgacsillagot viselve.
Nemsokára elvették a
házat.
A harmincas évek végén apámtól elvették a legjobban fizetett állását,
az SzTK-t, mert zsidó volt. Neki is, pácienseinek is ez nagyon
rosszul esett. Ezt én nagyon jól láttam, mert igen sokszor,
hetenként többször elkisértem hosszú útjaira, mikor pácienseit
látogatta. Gyalog mentünk, 10-12 kilométert, felkerestünk 8-10
beteget. Közben állandóan beszélgettünk, biológiáról, könyvekről,
politikáról: ez lett tudásom, műveltségem alapja. De közben
állandóan megszakítottak bennünket, majdnem minden járókelő köszönt,
esetleg valamit kérdezett is ismerősökről,
betegekről.
A háború alatt házunkból zsidóházat csináltak és odaköltöztettek 7-8
családot. Anyám, aki ebben világosabban látott, egyszerre becsomagolt
egy kis koffert es rávette apámat, hogy rögtön meneküljenek a
házból. Máté András névre szóló hamis papírokkal elutaztak
egy ismerős családhoz Martonvásárra. Ott éltek néhány hónapig, amíg
az oroszok jöttek, majd mikor a németek újra közeledtek2, elutaztak a
már felszabadult Szegedre. Ott dolgozott apám egy kórházban 1945
májusáig, majd hazautaztak kifosztott házukba Budafokra. Mire
nagyjából rendbetették házukat én, és néhány hét után öcsém is
hazaérkezett. Mi voltunk az egyetlen zsidó család Budafokon, a kb. 50
közül, amely személyveszteség nélkül úszta meg a
háborút.
Apám tovább dolgozott, mi is, Ottó is rendszeresen látogattuk őket, néha
náluk hagyva a gyerekeket néhány napra, vagy hétre. Később, mikor
már mind nyolcvan évesek voltak 1972-ben, apám, anyám és Erzsi anyja
is kijöttek hozzánk Ottawába. Anyám, rövid betegség után 1977-ben
halt meg. Anyám halála után rövidesen apám kiköltözött Ottóékhoz
Érdre és ők gondoskodtak róla. Még meglátogattuk 1987-ben. 95
éves volt, de elég jó erőben, szellemi képességei birtokában
találtuk. Mikor Ottó kutyája megharapott, rögtön el akarta látni a
sebet, de már nem volt felszerelése. Mikor a mentőktől
visszajöttünk, felkötött kézzel ott álltam, konyakot koccintva
apámmal: van róla fénykép. Akkor ősszel halt meg, igen rövid
betegség után.
1 Liberális klub, amelyet Polányi Károly, a Nóbel-díjas magyar származású kanadai
vegyész Polányi János nagybátyja alapított 1908-ban, amint ez itt
olvasható.
2 A Magyarországon lezajlott német-szovjet harcokról, többek között a sikertelen
német ellentámadásról,
itt
lehet részletesen olvasni.